Ha átfutjuk a svájci történelmet, joggal gondolhatnánk, hogy a svájci nép nem épp Európa legharciasabbja. Az ország békeszeretetét talán semmi sem jellemzi jobban, minthogy a körülötte zajló két világháborúból is képes volt kimaradni. Ebből logikusan következhetne, hogy ha már békeszeretők, akkor a fegyverek száma és jelentősége sem túl nagy az országban. Ennek azonban homlokegyenest ellentmond a valóság.

Svájcban a lakosság hozzáállása a fegyverekhez jelentősen különbözik a magyartól. Kis hazánkban az ország vezetése hosszú ideje úgy próbálja a fegyveres erőszak elterjedésének útját állni, hogy rendkívül szigorúan korlátozza az fegyverviselést. Így az emberek jelentős része legálisan lényegében csak katonai vagy rendőrségi bemutatókon kerülhet fizikai kapcsolatba éles lőfegyverrel. Svájcban ezzel kapcsolatban teljesen más filozófiát követnek. Ennek megértéséhez szükséges tudnunk, hogy a helvéteknél máig hadkötelezettség vonatkozik minden férfira, ami ráadásul nem néhány hónapnyi vagy évnyi ömlesztett szolgálatban ölt testet. A svájci férfi egész életén át katonaként szolgálja nemzetét, de mindezt úgy teszi, hogy közben nem kell hosszú időre bevonulnia. Az ifjúkori első hosszabb alapkiképzést követően bizonyos időnként ismétlődő kisebbfajta "hadgyakorlatok" tartják formában a haza fiait. A "szabadidős katonák" mellett persze természetesen létezik egy állandó hadseregszervezet is, bár ennek létszáma nem túl nagy.

De térjünk vissza a fegyverekhez. Svájcban tehát minden férfi katona, és minden katona rendelkezik szolgálati fegyverrel. Ez arra szolgál, hogy bármely váratlan helyzetben - értsd: külső agresszió esetén - a haza védelmére lehessen használni. (Ne feledjük, hogy Svájcot három kontinentális nagyhatalom fogja körül, tehát ez a fajta óvatosság hosszú időn át igencsak megalapozott volt.) Ehhez természetesen könnyen hozzáférhetőnek kell lennie, amire nincs jobb megoldás, mint otthon tartani. Az egyik legpacifistább országról tehát már ki is derült, hogy erősen militarista is. Szinte hihetetlen - különösen az amerikai akciófilmeken és valódi híreken felnőtt ember számára -, de az Alpok hegyei között ez a két dolog békésen megfér egymással.

Egy dolog azonban, amikor egy ország, pontosabban annak néhány hadiipari cége, magasztos céllal, a haza védelmére gyárt fejlett fegyvereket, és egészen más, amikor ugyanezt csupán a haszonszerzés érdekében, exportra teszi. Márpedig mások mellett Svájc három nagy haditechnikai cége az Oerlikon-Brühle, a Pilatus és a Mowag számára sem a hazai piac rejti az igazán nagy lehetőségeket.

A három cég a külföldi fegyvereladások kapcsán számos botrányba keveredett már, aminek eredményeként idén november 29-én 1972 óta harmadik alkalommal rendeznek népszavazást a hadieszközök exportjának betiltásáról.

Az első referendum egy 1968-ban felszínre került Oerlikon-affér következménye volt. A Nigériában 1967-1970 között zajló Biafra háborúban a svájci Vörös Kereszt gépeit a világ közvéleményének megdöbbenésére ágyútűz fogadta, méghozzá svájci gyártású ágyúkból. Az ügy felgöngyölítését követően - kiderült, hogy a háborús övezetekre vonatkozó fegyverszállítási tilalmat az export-tanusítványok meghamisításával játszották ki - Dieter Bührlét, a vállalat elnökét elítélték. A kezdeti felháborodás aztán 1972-re, az eközben zajló vietnámi háború során bekövetkezett rombolás híreinek ellenére is megenyhült, pont annyira, hogy a tiltás bevezetését a szavazók 50,3%-a elutasítsa. Így tovább folyhatott az erkölcsileg legalább is aggályos, de rendkívül jól jövedelmező fegyverüzlet.

Komplikáltabb eset volt a Pilatus ügye 1978-ban, amikor egy kritikus magazin fölvetette, hogy a cég által gyakorlórepülőként árusított PC-7 típusú egymotoros repülők egészen egyszerűen könnyűbombázóvá alakíthatók. A kormányzat elutasította a vádat, miszerint a gépek ezen tulajdonsága miatt a gyártó megszegne bármilyen vonatkozó svájci törvényt. Csakhogy a Pilatus repülői a harmadik világban zajló konfliktusok állandó szereplőivé váltak, köszönhetően elsősorban alacsony áruknak. Elsőként 1962-ben Laoszban, aztán később Burmában, Guatemalában, Mexikóban, Chilében, Bolíviában és Nigériában is feltűntek az égen, amivel kiérdemelték a "szegények bombázója" becenevet.

Ebben az ügyben a korábbiakhoz képest jobban kiéleződött a mostanában újra aktuálissá vált kérdés: Exportáljon, exportálhat-e fegyvereket Svájc?

A jelenlegi gyakorlat fenntartása mellett érvelők elsősorban a gazdasági jelentőséget hangsúlyozzák. Óriási bevételt hoz a fegyverüzlet, ráadásul sokak számára biztosít megélhetést. Emellett természetesen hazafias húrokat is pengetnek, a svájci fegyvergyártás eltűnésének és az ezzel járó jövőbeli importkényszer rémének felemlegetésével.

A tiltás pártján állók ezzel szemben a semlegességgel való összeférhetetlenséget, az erkölcstelenséget, az ország által egyébként teljes egészében elvetett és elítélt erőszak támogatását róják fel a fegyvergyáraknak és a kormánynak.

A legutóbbi, 1997-es referendumon a svájci szavazók nagy többségét (77,5%) az első érvelés győzte meg. November végén kiderül, mennyit változott a hozzáállásuk az elmúlt 12 év alatt.

 

A poszt alapötletét adó cikk és még sok kapcsolódó érdekesség németül itt olvasható.

Az előző posztban említett nemzetközi nyomás a svájci bankokon tovább erősödik, ezúttal déli irányból.

Olaszország pénzügyi hatósága az (egyetlen) olasz nyelvű kantont, Ticinot (Tessin) vette ezúttal célba, szinte minden lehetséges eszközt bevetve, hogy a helyi bankokban tartott, és gyanújuk szerint jelentős részben adózatlan vagyonokat visszaszivattyúzzák hazájukba.

Elszántságukat jól szemlélteti, hogy a svájci határátkelőknél infrakamerákat és fémérzékelőket helyeztek ki, valamint minden áthaladó járművet regisztrálnak. Ezzel az intézkedéssel az anyagi javak - készpénz, arany, értékpapírok, drágakövek - fizikai kiáramlásának próbálnak gátat vetni.

Ezen kívül persze más frontokon is megindult a küzdelem az adócsalók (vagy ahogy a svájci jog nevezi azon részüket, akik csak szimplán nem fizetik be vagyonukból az államnak járó részt: adóelkerülők) ellen. Nemrégen két forrásból is nyilvánosságra került egy sor olasz polgár személyes adata, akik vagyonukat Svájcban tartották. Egy hosszú lista egy svájci vagyonkezelő, Fabrizio Pessina számítógépéről származott, ami akkor került a hatóságok kezébe, amikor Pessinát útban Malaga felé Milánó Malpensa repterén őrizetbe vették. Egy második, az előbbi listájához hasonlóan több száz nevet tartalmazó lista augusztusban az UBS-től jutott el a hatóságokhoz, amit a bank igyekezett úgy beállítani, hogy ez csupán olaszországi tevékenységét érintő ügy, és semmilyen hatással nincs a bank nemzetközi tevékenységére.

A fenti két eset része az olaszok adócsalók és az őket segítő svájci bankok elleni stratégiájának, amit egy ticinoi bankár "terrorpolitikának" nevezett. A már említett kameraerdő mellett drákói büntetések bevezetésével és a pénzügyi bűncselekmények felderítésére specializálódó különleges akciócsoport felállításával igyekznek a hatóságok a körülbelül 600 milliárd euróra becsült, adózatlanul Svájcban tartott olasz vagyon nyomára bukkanni. Giulio Tremondi olasz gazdasági miniszter szerint Lugano pénzügyi központ szerepének is véget kellene vetni.

A stratégia azonban nem a fenyegetés és a büntetés eszközeivel próbál eredményre jutni, hanem az angolul "carrot and stick" (magyarul nagyjából "mézesmadzag és korbács") nevű módszer részeként menekülési utat is kínál a jó útra térni szándékozóknak. Ez a "scudo fiscale" elnevezésű adóamnesztia keretében ölt testet, ami az adózatlan vagyon mindössze 5 százalékára korlátozza a büntetést azoknál, akik december 15-ig jelentkeznek. A rendeletet az olasz parlament ráadásul nemrég az egyszerű adóelkerülés mellett a csalás és a mérleghamisítás eseteire is kiterjesztette. Emellett a bűnbánó polgároknak teljes anonimitást garantálnak, ami lényegében a pénzmosás elleni szabályozás felfüggesztését jelenti.

Luganoban egyre nő a bizonytalanság. Az ügyfelek jelentős része érdeklődik, hogy milyen haszonnal járhat, ha valaki élni kíván az amnesztia kínálta lehetőséggel. A bankok eközben nehzen tudnak tanácsot adni, hiszen a rendelet célzottan ellenük irányul, ráadásul a pontos szabályozási keretek folyamatosan változnak.

Egyes becslések szerint az intézkedéscsomag a jelenleg Ticinoban őrzött vagyonok 30-40 százalékának repatriálásával járhat, ami jelentős fenyegetést jelent a kantonban pénzügyi tevékenységhez kapcsolódó 9000 állás nagy részére. A kantonban az olasz szabályozást, aminek értelmében az amnesztiát igéynbe vevőknek vagyonukat svájcból haza kell vinniük, teljes mértékben disztkriminatívnak találják, ugyanis hasonló köelezettség EU-tagállamokban tartott pénzekkel szemben nem áll fenn. Ezt azért sérelmezik, mert Svájc ugyan az EU-nak nem, de az Európai Gazdasági Térségnek tagja, ami annyit jelent, hogy a gazdasági jellegű szabályok rá azonos módon alkalmazandók, mint más tagállaokra. Az olaszok viszont, adózási szempontból egyáltalán nem tartják diszkriminatívnak a rendeletet.  

A nagyfokú felháborodás ellenére azért egyelőre nem szükséges temetni Ticino bankjait, mivel van azért egy megoldás az amnesztia igénybevétele - vagy másképp a szabályos olasz adózás - és a svájci vagyonőrzés kombnációjának fenntartására, mégpedig úgy, hogy a vagyont egy olasz vagyonkezelő vagy biztosítótársaság könyveiben szerepeltetik, fizikailag viszont Svájcban marad. Ez a megoldás csak abból a szempontból jelenthet problémát, hogy az ügyfelek közül csupán azok számára éri meg, akiknek így őrzött vagyona meghaladja a 400 000 eurót. 

A forrásként szolgáló cikk az nzz.ch -n jelent meg, és itt németül közvetlenül elérhető.

Egy tisztes cikk jelent meg a napokban a hvg.hu-n a svájci banktitokról, pontosabban annak végéről. A teljes szöveg megtalálható itt.

A gazdasági hatalmaknak úgy tűnik sikerült egy nagyobb lyukat ütniük az egyébként rendkívül alaposan körülbástyázott svájci (és persze liechtensteini) banktitok intézményén. Ehhez az kellett, hogy a legnagyobb svájci bankház, az UBS igen jelentős amerikai ingatlanügyletei során olyan mértékben megégesse magát, hogy a válság által világszerte leginkább megtépázott bankok listájának élmezőnyébe kerüljön.

Ez épp eléggé megrengette a bankot ahhoz, hogy az amerikai hatóságok által adókerülés elősegítése miatt kiróni tervezett milliárdos bírságok ügyfelek adatainak kiadására kényszerítsék, továbbgyűrűző következményként pedig gondokodásra késztessék a svájci törvényhozókat, hogyan is lehetne valahogyan kedvére tenni az amerikai - és persze mellette a szintén erősen érintett német és francia - adóhatóságoknak, de egyúttal meg is őrizni az oly híres banki diszkréciót. A két cél összeegyeztetése a nemzetközi nyomás erősödésével egyre nehezebb feladatnak tűnik.

Svájc pénzügyminisztere, Hans-Rudolf Merz már márciusban kénytelen volt bejelenteni, hogy a korábbi gyakorlathoz képest, amikor kizárólag a svájci definíció szerinti adócsalás alapos gyanúja esetén voltak hajlandóak az alpesiek egyáltalán szóba állni más államok adóhatóságaival, ezentúl már az adóelkerülés gyanúja is elegendő az együttműködésre. Adatszolgáltatásra azonban ezt követően is csak rendkívül indokolt esetben kerülhet sor, alapos mérlegelést követően.

Sokat kockáztatnak ezzel a svájci GDP-ből igen jelentős szeletet biztosító bankok, hiszen a banktitok megrendülése esetén tömegével indulhatnak a vagyonukról előszeretettel titkolózó szupergazdag ügyfelek az atlanti és a csendes-óceáni szigetvilág nagyobb védelmet nyújtó adóparadicsomai felé.

 

Örömmel jelentem, hogy egy lépéssel újra közelebb kerültünk Svájchoz. Nem nagy ez a lépés, mégis szembetűnő. Az egyik országos szupermarketlánc néhány hete vezette be S-Budget termékcsaládját. Ezek méregzöld színe, és az egész újonnan bevezetett sajáttermék-koncepció kísértetiesen hasonlatos a svájci piacvezető kiskereskedelmi üzletlánc hasonló megoldásához. Ez a lánc - ennek nevét reklám nélkül leírhatom, mivel kis hazánkban, sőt tudomásom szerint Svájcon kívül sehol, nem tevékenykednek - a Migros.
Amíg kint éltem, gyakran barátkoztam migróék sötétzöld termékeivel. Amikor egyszercsak itthon kacsintottak rám a polcokról, kissé meglepődtem. Nem gondoltam, hogy ennyire nyilvánvalóan lehet "kölcsönvenni" az ilyesmit. Az ötlet lenyúlásának gyanúját erősíti, hogy a "tettes" egy, a keleti szomszéd által tulajdonolt üzletlánc. Mármint a svájciaknak keleti szomszéd. Nekünk persze nyugati.
Csak annyiban bízom, hogy a termékek minősége és ára is a svájcihoz hasonló szintet fog elérni. Akkor nem szúrná a szemem egy kicsit sem a dolog. Aki azt hinné, azért írok ilyesmit, mert túl sok elkölteni való pénzem van, az nagyot téved. Az év végi hazai áremelkedések bizony sok termék árát a svájci szint fölé nyomták. Kár, hogy hasonló a fizetésekkel jellemzően sosem történik...

Az októberi választásokat követően megbolydult a svájci politikai élet. Az legtöbb szavazatot kapott pártnak, az SVP-nek olyan szituációval kell szembenéznie, amilyen legalább 50 éve nem fordult elő az alpesi országban.

A közvetlenül a választásokat követő kormányalakítás Svájcban igen sajátosan zajlik. A végrehajtó hatalom (Bundesrat) a varázsformula, avagy Zauberformel szerint áll össze.
Ennek lényege, hogy az országosan legjelentőseb négy párt mindegyike politikai súlya alapján bizonyos számú helyet kap a kormányban.
A magyar rendszerrel ellentétben Svájcban a kormányt nem egészében, hanem a tagokat egyesével szavazza meg a parlament. Ennek lefolyása normális esetben a következő: a pártok megnevezik kiket jelölnek, a parlament pedig megszavazza őket. Így összeáll a hét tagú kormány, ami lényegében ellenzék nélkül végezheti feladatát, a törvények végrehajtását.

Idén azonban homokszem csúszott a rendszerbe. Az SVP, a Svájci Néppárt - ami politikai irányvonalát tekintve leginkább a magyar MIÉP-nek megfeleltethető, leszámítva persze a szomszédos országokkal szembeni területi igény teljes hiányát - ugyanis az eddigi rendszer romba döntésével vádolja a többi politikai erőt. Ennek oka, hogy az októberi válastások előtti kampányidőszakban több párt is határozottan kijelentette nem hajlandóak az SVP korábbi, igazságügyminiszteri posztot betöltő képviselőjét, - nem mellékesen a párt vezetőjét - Cristoph Blochert újra beszavazni a Bundesratba.

Az ügy háttere -
2003 és 2007 között Blocher Bundesratként (ezt a kifejezést Svájcban egyaránt használják a testület egészére és a tagok önálló megnevezésére is, ezzel is jelezve, mennyire összeforr a kettő) tevékenykedett. Véleménye sok esetben markánsan eltért, illetve szembe ment a többiekével, ami nem lett volna probléma, ha mindez a Bundesraton belül marad. A különböző nézetek ütköztetése ugyanis hagyományosan a testület zárt ülésein zajlik, az ott elfogadott döntéseket pedig a testület minden tagja egységesen képviseli a külvilág felé. Blocher azonban sok esetben  látványosan hangot adott különvéleményének, amivel rontotta a kormánytól megszokott egységes képet. Ezt a többi politikai erő megelégelte, és elhatározták, a következő választáson nem lesznek hajlandók a "bajkeverőt" újra beválasztani.

Erre a fenyegetésre az SVP reakciója óriási felháborodás volt. A párt kijelentette, hogy amennyiben a fenyegetést beváltják, azt részükről a varázsformula végének tekintik. Ebben az esetben egyáltalán nem kívánnak részt venni a kormányzásban, inkább ellenzékbe vonulnak.
Merész kijelentés ez egy olyan országban, ahol 50 éve nem létezik ilyesmi.

A választás -
A kompromisszumos megoldásairól híres svájci politikai rendszerben, a kemény fegyverváltások ellenére sokan úgy vélték, a fenyegetések csak a kampány megszokott, túlzó elemei, és az egész választás vége végül egy teljesen szokványos békés megegyezés lesz.
Ez azonban nem így történt. Mindkét oldal kötötte az ebet a karóhoz. Először is, az SVP nem mondott le Blocher jelöléséről, hiszen ő volt a párt erős embere, ráadásul a választási eredmények is igazolták népszerűségét. Ezt követően az ellentáboron volt a sor. Ha meg akarták őrizni hitelességüket (amit, az eredmény alapján úgy tűnik, Svájcban nem vesznek annyira félvállról, mint sok más országban), lépniük kellett. Pontosabban nemmel szavazni, amit meg is tettek.
Erre az SVP határozottan kijelentette, hogy betartja ígéretét, és ellenzékbe vonul, mivel a többiek sutba dobták az 50 éves szokást.
Ha csupán ennyi lenne, tiszta lenne az ügy. Mindenki betartotta, amit ígért. Csakhogy korántsem ilyen egyszerű az ügy. Az SVP által oly hevesen kritizált lépés, Blocher leszavazsa, ugyanis csak az egyik része a varázsformulához kapcsolódó kormányalakítási folyamatnak.

Amint fentebb írtuk, a parlamentnek, a tradíció szerint meg kellett volna megszvaznia a párt jelöltjeit. Blocher esetében ez nem így történet, a másik jelölt, Samuel Schmid azonban problémamentesen került be a Bundesratba. Ráadásul Blocher helyett is egy párttársát, Eveline Widmer-Schlumpfot választották meg. Így a párt a varázsformulának megfelelően kapott miniszteri posztot. Csakhogy eskütételüket követően mindkét tagot ki akarták zárni a pártból. Schmid esetén ez gyorsan sikerült is. Így viszont már nem volt meg a varázsformula. Szóval nem egyszerű a szituáció. És ahogy ez a politikában mindenütt lenni szokott ilyen esetekben, elkezdődött egy erjedés a pártban. A Blocher mellett szorosan kitartók a helyzetben a szabályszegést látták dominánsnak, ezért az ígéreteknek megfelelő ellenzékbe vonulást tartják az egyetlen megoldásnak. Ezzel szemben, Schmid vezetésével elkezdett formálódni egy másik csoport, akik túl nagy árnak látják, hogy egy személyes konfliktus miatt vonuljon ki a párt a kormányzásból. Ők tehát hajlandók lenyelni a békát, a pártvezér kigolyózását.

Május elejére a helyzet odáig jutott, hogy a pártból kizárt Samuel Schmid a hasonlóan gondolkodó pártprominensekkel egy új párt alapításán kezdett munkálkodni, miközben a szövetségi szintű SVP elindította a másik kormánytag, Eveline Widmer-Schlumpf kizárását megtagadó teljes graubündeni kantonális SVP kizárását az országos szervezetből.

Szia Kedves Olvasó! vagy inkább Grüezi!

Sok szeretettel köszöntünk blogunkon, melyen hamarosan friss ropogós információkkal fogunk szolgálni a nem csupán bankjai, sajtjai és hegyei miatt figyelemreméltó országról, Svájcról.

Amint Bödőcs Tibor Gyurcsány Ferencet idézve rendszeresen emlegeti:

"Csináljunk egy új Magyarországot! Legyen a neve Svájc!" :o)

Ehhez igyekszünk mi is hozzájárulni a magunk módján. Jelen esetben információkkal és elkövetkező programjainkkal.

Reméljük tetszeni fog.

Üdv.
Az MSDE Blog-team